2011. február 23., szerda

A csap csepeg...

A tétlenség a legrosszabb, amit az ember munkanélküliség ideje alatt magával tehet.

Mivel borzasztóan "agyalós" típus vagyok, ha nem foglalom le magamat semmivel, előbb-utóbb ideg összeroppanást kapok, hogy nem találok állást. Csak ülök a szobában, szétküldöm az aznapi önéletrajz adagot és hallgatom, ahogy csepeg a csap.

Ezért aztán a legkézenfekvőbb dolgot találtam ki: Tanulni fogok!

A legtöbbször azért nem merek megpályázni állást, mert angolul kellene tudnom. Megvan az alapfokú írásbeli és szóbeli nyelvvizsgám és anno elkezdtem felkészülni a középfokra is, de amikor a vizsgán elhasaltam, annyira elment a kedvem és az önbizalmam az egésztől, hogy ha csak meghallottam/megláttam az angol szöveget, ki tudtam volna menekülni a világból. Sokszor kényszerítenem kellett magamat, hogy egy-egy mondatot elolvassak.
A jelenlegi munkámhoz ugye nem szükséges angolul tudnom, bár néha a főnököm megkér, hogy folytassak le egy-egy levelezést külföldi áruházakkal, amikor onnan rendel magának valamit, dehát az édes kevés és ami a lényeg, nem beszéd!

Ma még van állásom, de nem tudom meddig, úgyhogy el is kezdem a tanulást. Első körben átnézem a nyelvtant.

Tehát, Te sem hallgasd, ahogy hálót sző a pók a sarokba, foglald le magadat valamivel! Ez lehet akármi igazából, még az sem fontos, hogy tanulás legyen, a lényeg, hogy az agytekervényeidet pihentesd, hogy ne felesleges dolgokról gyárts összeesküvés elméleteket, hanem valami hasznossal töltsd el az időt, ha még örömödet is leled benne még jobb!

Tudom javasolni egyébként a kézimunkázást is! A youtube-on rengeteg video segít abban, hogy mit hogyan kell és hát az internet kifogyhatatlan információ halmaz! Még pénz sem kell hozzá, hogy tanulj valamit!

Hajrá!

2011. február 11., péntek

A pénz nem boldogít... vagy mégis?

Ez a mondás arra utál ugyebár, hogy sokkal fontosabbak az emberi kapcsolatok, a szeretet, a barátság, mint a pénz hajhászása, a gazdagság.

Pedig bizony ahhoz, hogy az ember egyáltalán megpillanthassa a boldogság szigetének partjait, szüksége van pénzre is.

Egyik kedvenc Woody Allen idézetem épp erről szól: "A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is."

Ezt írtam az önéletrajzomra is és folyamatosan félreértik a dolgot. Azt hiszik, hogy anyagias ember vagyok. Pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy gazdag akarok lenni! Csupán annyi pénzre van szükségem, amennyivel kényelmesen átvészelem a havi számlák befizetését, finom ételeket rakhassak az asztalra és egy keveset félre tudjak tenni havonta.

Szerintem ez igazán nem nagy kérés. Nem akarok egzotikus utazásokra menni havi rendszerességgel vagy minden évben külföldön nyaralni, nem akarok drága holmikban járni vagy extravagáns hobbikat űzni... Csupán élni akarok!

Elszomorító, hogy a munkáltatók erre az egyszerű, emberi igényre egyáltalán nincsenek tekintettel, amikor megkérdezik a delinkvestől, hogy mennyi lenne a fizetési igénye.
Sajnos a rossz tapasztalatok miatt a legtöbb állást kereső nem meri kimondani a valódi igényét, csupán a legminimálisabb összeget mondja autómatikusan. Pedig itt is igaz, hogy olcsó húsnak híg a leve!

Talán azért nem merünk többet mondani, mert azt hisszük, nem érünk többet? Hát nem, nem erről van szó, sajnos! Azért nem merünk többet mondani, mert tudjuk, hogy lesz aki kevesebbért is elvállalja ugyan azt a munkát.

Ennek ellenére, szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy a SAJÁT fizetési igényét mondja be, ne a munkáltató által elvárt összeget, mert nem ezt kérdezik! Azt kérdezik, hogy NEKÜNK mi a fizetési igényünk!
Ha úgy gondolják, hogy túl sokat kérünk, akkor úgyis jelezni fogják vmilyen formában. Akkor elmondhatjuk, hogy ez az az összeg, amire szükségünk van ahhoz, hogy gond nélkül éljünk, azonban, ha a cég nem tud ennyit fizetni, kész vagyunk az alkura is!

Szerintem ezzel sokkal többet elérünk, mint azzal, ha bemondjuk a minimálbér összegét.

2011. február 1., kedd

Mindig kell egy barát!

Nagyon nehéz folyamatos intenzitással kitartani a céljaink mellett és ugyan akkora önbecsüléssel szembenézni a problémákkal, mint amilyen lelkesen belevág az ember bármibe is.

Vannak gödrök, amikből egymagunk is ki tudunk mászni, vannak olyanok is, amiket meg sem érzünk, csak kilépünk belőle, de vannak olyanok is, amiknek a fala beomlik, valahányszor felfelé kapaszkodnánk és a meredeksége miatt úgy érezzük, hogy sosem jutunk ki belőle!

Ebben az esetben nagyon sokat segíthet egy jó barát, aki lenyúl a gödörbe és kisegít minket onnan.

Sokszor elég, ha meghallgatnak, még tanácsot sem kell adni.

Ha úgy érzed, nincs remény sem, keresd fel egy jó barátodat és panaszkodj neki annyit, amennyi jól esik. Ha éppen nincs kéznél egy barát sem, de mindenképpen szeretnéd kiadni magadból a gondokat, ragadj tollat vagy klaviatúrát és írd le! Nem kell publikálni, csak magadnak írogatsz.

Ne törődj az illemmel sem, most nem számít! Káromkodj, szidj akit csak szeretnél, vagy ha jobban esik a hangos szó, egy nyugodt helyen kezdj el beszélni magadban.

Csak arra vigyázz, hogy ne csináld rendszeresen: Tudod, ha írsz, azt mondják naplót vezetsz, ha magadban beszélsz, azt mondják megbolondultál! :D

Mindig kell egy barát, aki kinyitja a szemedet és ráébreszt, hogy többet érsz annál, hogy egy gödörben sínylődj!

ui.: Köszönöm Ági!

2011. január 24., hétfő

Soha nem dőlhetsz hátra!

Az én célom az, hogy Székesfehérvárra költözhessek a páromhoz. Ezért keresek éppen ott munkát.
Jelenleg Dunaújvárosban dolgozom, már több, mint 7 éve ugyan annál a cégnél.

A főnököm előtt nem titkolom, hogy új állást keresek és december elején felajánlotta, hogy ha januárra el tudom intézni az ideiglenes lakcím bejelentését, ő fizetni fogja a bérletem 86%-át Dunaújváros és Székesfehérvár között.

Ennek nagyon megörültem, mert így ugyan napi 1 órát kell utaznom oda, és 1 órát vissza, de legalább ahhoz mehetek haza, akivel együtt szeretnék lenni.

A jó hír egy kicsit megnyugtatott, egy kicsit hátradőltem, megpihentem: nem küldtem minden nap önéletrajzokat, nem nézegettem annyiszor a hirdetéseket, így interjúra való felkérés is ritkábban érkezett.

Aztán közvetlenül karácsony előtt történt valami a cég üzleti életében, ami a főnökömet arra késztette, hogy ígéretét megszegje és a hőn áhított bérletemet visszavonja.

Ráadásként akkor voltam túl egy sikeresnek hitt, sikertelen interjún, ami még inkább lelombozott.

Azóta nem dőlök hátra! Nem lazítok, még hétvégeken is az állásajánlatokat böngészem és próbálom úgy intézni a dolgokat, hogy naponta legalább egy önéletrajzot elküldjek.

Jelenleg két ígéretes állás van kilátásban és egy rakat beadott önéletrajz, amikre még nem kaptam visszajelzést.
Persze, ez még mindig nem a végcél, hiszen még nem kaptam állást, de a statisztikám javult, aminek nagyon örülök :)

Tanulság:
A fél megoldás, nem megoldás!

2011. január 17., hétfő

Már megint elutasítottak x-(

Akik most kezdték az állás keresést, tele vannak önbizalommal, ötletekkel és nekivágnak a nagy ismeretlennek.
Hiszen tisztában vannak vele, hogy jók a szakmájukban, elég ügyesek és okosak, hogy bármelyik munkáltató két kézzel kapjon utánuk.
Aztán jön az első csalódás, majd a második...
És az önbizalom HUSS! Elszáll.
Önmagukban kezdik el keresni a hibát: "Vajon mit csináltak rosszul?", "Talán mégsem vagyok olyan jó, mint ahogyan azt hittem?"

Nos én már a 3. "sikeres" interjún vagyok túl. Mindháromszor úgy vettek tőlem búcsút az interjúztatók, hogy szerintük meglesz az állás és mindháromszor pofára estem.
Kerestem magamban én is a hibát, vajon mit ronthattam el, mit mondtam vagy tettem, ami miatt így döntöttek, amikor olyan pozitív volt a véleményük?

Az utolsó alkalomnál beláttam, hogy semmit nem rontottam el, csak nem illettek össze a munkáltató és a munkavállaló igényei.

Ennyi az egész.

Ha az interjún pozitívan ítélnek meg minket, az adjon nekünk erőt a továbbiakban!

Nálam az első alkalommal az angol volt a gond. Tolmácsolni is kellett volna, az angolom meg kevés ahhoz. Viszont az informatikai tesztem hibátlan lett. Ezen buzdult fel annyira az interjúztató :)
A második alkalmon törtem a legtöbbet a fejemet, de azt hiszem, ott a nagy számok törvénye érvényesült, ugyanis egyszerre kb. 10 ember interjúztatott. Valószínűleg, valakinek nem voltam szimpatikus és mivel az a valaki gyaníthatólag a nagyfőnök volt, nem a többség szava számított.
A harmadik alkalommal minden szuper volt, fel is vettek volna, csakhogy nem vagyok munkanélküli, ergo nem kapott volna utánam támogatást...

Ez pech!
DE!
Nem az én hibám!

Bízz magadban és minden sikerül!!!

2011. január 10., hétfő

Bemutatkozás

Sziasztok!

Első gondolatom az volt, hogy egy szimpla naplót vezetek arról, hogyan és miként történik az új állásom felkutatása, megszerzése, de aztán beszélgettem egyik legjobb barátnőmmel arról, hogy mennyire el tudja venni az emberek kedvét, önbizalmát egy-egy visszautasítás.

Ezért úgy döntöttem, létrehozok egy blogot "Álláskeresők hajrá!" címmel, aminek a legfőbb célja az, hogy önbizalmat öntsön az álláskeresőkbe, mert ha önbizalom van, minden van!

Hasonló cipőben járók gyertek és segítsünk egymásnak átvészelni ezt a nehéz időszakot és megtalálni álmaink állását!

Várok javaslatokat is arra vonatkozóan, hogy mit szeretnétek itt látni a blogon, hogy hogyan tudnánk mások és saját hasznunkra fordítani az információkat!