Soha nem dőlhetsz hátra!

Az én célom az, hogy Székesfehérvárra költözhessek a páromhoz. Ezért keresek éppen ott munkát.
Jelenleg Dunaújvárosban dolgozom, már több, mint 7 éve ugyan annál a cégnél.

A főnököm előtt nem titkolom, hogy új állást keresek és december elején felajánlotta, hogy ha januárra el tudom intézni az ideiglenes lakcím bejelentését, ő fizetni fogja a bérletem 86%-át Dunaújváros és Székesfehérvár között.

Ennek nagyon megörültem, mert így ugyan napi 1 órát kell utaznom oda, és 1 órát vissza, de legalább ahhoz mehetek haza, akivel együtt szeretnék lenni.

A jó hír egy kicsit megnyugtatott, egy kicsit hátradőltem, megpihentem: nem küldtem minden nap önéletrajzokat, nem nézegettem annyiszor a hirdetéseket, így interjúra való felkérés is ritkábban érkezett.

Aztán közvetlenül karácsony előtt történt valami a cég üzleti életében, ami a főnökömet arra késztette, hogy ígéretét megszegje és a hőn áhított bérletemet visszavonja.

Ráadásként akkor voltam túl egy sikeresnek hitt, sikertelen interjún, ami még inkább lelombozott.

Azóta nem dőlök hátra! Nem lazítok, még hétvégeken is az állásajánlatokat böngészem és próbálom úgy intézni a dolgokat, hogy naponta legalább egy önéletrajzot elküldjek.

Jelenleg két ígéretes állás van kilátásban és egy rakat beadott önéletrajz, amikre még nem kaptam visszajelzést.
Persze, ez még mindig nem a végcél, hiszen még nem kaptam állást, de a statisztikám javult, aminek nagyon örülök :)

Tanulság:
A fél megoldás, nem megoldás!

Már megint elutasítottak x-(

Akik most kezdték az állás keresést, tele vannak önbizalommal, ötletekkel és nekivágnak a nagy ismeretlennek.
Hiszen tisztában vannak vele, hogy jók a szakmájukban, elég ügyesek és okosak, hogy bármelyik munkáltató két kézzel kapjon utánuk.
Aztán jön az első csalódás, majd a második...
És az önbizalom HUSS! Elszáll.
Önmagukban kezdik el keresni a hibát: "Vajon mit csináltak rosszul?", "Talán mégsem vagyok olyan jó, mint ahogyan azt hittem?"

Nos én már a 3. "sikeres" interjún vagyok túl. Mindháromszor úgy vettek tőlem búcsút az interjúztatók, hogy szerintük meglesz az állás és mindháromszor pofára estem.
Kerestem magamban én is a hibát, vajon mit ronthattam el, mit mondtam vagy tettem, ami miatt így döntöttek, amikor olyan pozitív volt a véleményük?

Az utolsó alkalomnál beláttam, hogy semmit nem rontottam el, csak nem illettek össze a munkáltató és a munkavállaló igényei.

Ennyi az egész.

Ha az interjún pozitívan ítélnek meg minket, az adjon nekünk erőt a továbbiakban!

Nálam az első alkalommal az angol volt a gond. Tolmácsolni is kellett volna, az angolom meg kevés ahhoz. Viszont az informatikai tesztem hibátlan lett. Ezen buzdult fel annyira az interjúztató :)
A második alkalmon törtem a legtöbbet a fejemet, de azt hiszem, ott a nagy számok törvénye érvényesült, ugyanis egyszerre kb. 10 ember interjúztatott. Valószínűleg, valakinek nem voltam szimpatikus és mivel az a valaki gyaníthatólag a nagyfőnök volt, nem a többség szava számított.
A harmadik alkalommal minden szuper volt, fel is vettek volna, csakhogy nem vagyok munkanélküli, ergo nem kapott volna utánam támogatást...

Ez pech!
DE!
Nem az én hibám!

Bízz magadban és minden sikerül!!!

Bemutatkozás

Sziasztok!

Első gondolatom az volt, hogy egy szimpla naplót vezetek arról, hogyan és miként történik az új állásom felkutatása, megszerzése, de aztán beszélgettem egyik legjobb barátnőmmel arról, hogy mennyire el tudja venni az emberek kedvét, önbizalmát egy-egy visszautasítás.

Ezért úgy döntöttem, létrehozok egy blogot "Álláskeresők hajrá!" címmel, aminek a legfőbb célja az, hogy önbizalmat öntsön az álláskeresőkbe, mert ha önbizalom van, minden van!

Hasonló cipőben járók gyertek és segítsünk egymásnak átvészelni ezt a nehéz időszakot és megtalálni álmaink állását!

Várok javaslatokat is arra vonatkozóan, hogy mit szeretnétek itt látni a blogon, hogy hogyan tudnánk mások és saját hasznunkra fordítani az információkat!